Malom – társasjáték újrahasznosított anyagokból

Kínosan ügyelek arra, hogy a társasjátékaink minden apró alkatrésze meglegyen és ne vesszen el. Mikor egy játékot elteszünk, mindig megszámolom az összes bábuját, golyóját, kártyáját, miegymást. Elég jól állunk 😉

De egy olyan közösségben (pl. óvodában, iskolában, napköziben, játszóházban), ahol erre nem tudnak kiemelt figyelmet fordítani, bizony sokszor hiányossá válik egy-egy játék. Gyermekem osztályában is, visszük, mi szülők, a játékokat, de alig néhány hét múlva már kreatív szabályokat kell adni a játéknak annak hiányossága okán.

Innem az ötlet: egy malomjáték, mely elkészítésének nincs költsége, korongjai bármikor pótolhatók… itt a lehetőség: teszteljük az élettartamát!

Vegyünk egy üres kartonlapot, hozzá 9-9 pet palack kupakot (a képen tejesdobozok kupakjai).

Nyomtassuk ki a táblát. Mivel nincs A3 nyomtatóm, ezért két A4-es lapra nyomtattam, egymást átfedve fogom majd felragasztani. A méretet a kupakokhoz igazítottam. Az eredeti képen innen, az általam elkészített PDF-et pedig innen töltheted le.. Ebből két példányt nyomtass ki.

A kinyomtatott lapot ragasszuk a kartonra. Én kétoldalú ragasztószalagot használtam, mert a ragasztóim többsége hullámosítja a papírt.

Ha a nyomtatónk nem koromfeketén nyomtat, átrajzolhatjuk még egyszer fekete filccel a játéktáblát.


A hullámpapír-karton szélének eldolgozásához egy szalagot ragasszunk szintén kétoldalú ragasztószalagra, majd ezzel tisztázzuk el szépen (akármilyen textilcsíkot használhatsz).

A korongok tárolásáról se feledkezzünk meg – alkalmas lehet például egy sajtosdoboz!

Íme, kész is vagyunk!
A szabályokat elolvashatjátok a Wikipédián. Jó szórakozást kívánok! Ha Te is elkészíted, küldj egy képet róla!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük